Fatal Error, Kies

Aktuális fiatal rockzenekarok MONYO Land színpadán: a Fatal Error, akiknek a legjobban áll a nagyterpesz és a Kies, akik mindent tudnak a zúzásról.

2021.08.19.

Kapunyitás: 18:00

Fatal Error

A Fatal Error a legszerethetőbb és a legígéretesebb hazai banda a klasszik tornacipő-hosszú haj-nagyterpesz vonalon, megfejelve azzal, hogy szeretik a jó szövegeket. Úgy lettek klasszikus gimnazista rockzenekarból profi, országosan ismert produkcióvá, hogy megtartották a tinizenekarok minden báját: tízes hőfokon kezdik a koncerteket, végig mosolyogva, és tizenegyesen fejezik be. Érdekes módon egy televíziós műsor, a Dal 2019 hozta meg nekik az országos ismertséget, ahol Kulcs című dalukkal a döntőig meneteltek. Esküdj Vansre vagy Converse-re, itt a helyed!

Kies

A KIES 2015 márciusában alakult több jelenleg is aktív, valamint időközben földbe állt zenekar (Stubborn, The Carrion Crow, Mad dolls, Black Sound) tagjaiból. Ez a csapat fejébe vette, hogy szívükhöz közel álló minőségi, és egyben pofátlan rockzenével fogja letarolni az emberek arcát, melyet egy kislemez formájában ‘Ez még csak a kezdet’ címen meg is jelentettek 2015 júliusában. 2015 őszén turnéra indultak a Fish! társaságában, melyet folytattak 2016 tavaszán is. Másodikak lettek a Talentométer tehetségkutató pop/rock kategóriájában, valamint megnyerték a Gumizsiráf legjobb klippért járó díját, a ‘Nem a világ vége’ című számukért. 2016 szeptemberében megjelent első nagylemezük a Kaland az élet, mely igazán jó fogadtatást kapott mind szakmai szempontból, mind a közönség részéről. A lemez megjelenése óta a zenekar folyamatosan koncertezik, turnén voltak a Depresszió vendégeként, valamint jelölve lettek a Fonogram díj ‘Az év felfedezettje’ kategóriájában. Új, második nagylemezük, a ‘2017’, 2017 október 9-én látott napvilágot. Mely megtalálható az online zenemegosztókon.

partnereink

Copyright © 2021, MONYO

Brewing Co. All Rights Reserved.